2016/10/07

A NYOLCADIKRÓL \második rész\

Elolvashattátok már Lina véleményét a nyolcadikról, és az enyémet is, és Lináét olvasva rájöttem, hogy van egy csomó olyan dolog, amit én még nem írtam le. Szóval azt gondoltam, hogy ezért írok egy "második részt" is, hogy minden teljes legyen.
Kezdjük csak a tanulással.
Igen, rengeteg a tanulnivaló. Sokat kell tanulni. Nem azt mondom, hogy megtanulhatatlan, mert föciből leültem, megtanulni Európa keletkezését, tájait, és meg lett az ötös alá. Matekból pedig úgy írtam négyest, hogy a legnehezebb szöveges feladatot rontottam el, a többi mint hibátlan lett (kivéve kettő szorzattá alakítást). És, igen, kémiából van egy hármasom, ami azért lett hármas, mert az egyik feladatot elnézte a tanárunk, ezért ha valakinek egy jeggyel jobbal lett, ha nem számította azt a feladatot, akkor az megkapta a jegyet. Nos, én az egész feladatban 0 pontot értem el (ionos volt), és szerencsére meglett a hármas. És nem, az ionokat a kezdetektől fogva nem értem. Van néhány felvilágosodás, amikor néha tisztábban látom az egészet, de ez nem tart néhány másodpercnél tovább, és ugyanúgy nem értem. Amúgy ebben az egészben az a legviccesebb, hogy a nővérem, aki geológusnak tanul az egyetemen, és nem pont a kémia az erőssége, jobban, és érthetőbben el tudta magyarázni a tömegszázalékot (javítani akartam, de mégsem adta meg a lehetőséget), mint az egyetemi kitudja mit nem elvégzett kémiatanár. És ez szerintem elárul néhány dolgot az oktatásról. Mert (ha már ennél a témánál tartunk), nem biztos, hogy mindig a tananyaggal van a baj. Vegyük erre a matekot, csak úgy példaként. Ötödikben a mostani kémiatanárunk tanított minket matekból, és egy ötös dolgozatra emlékszem, amiből nagyon megdicsért, és engem "istenített", hogy "jaj, a Lilla de jóra megírta, csak néhány hibája volt, hablabla...". Ez ilyen most nincs, de a mostani matekdogáim azok úgy sikerülnek, hogy hibátlan, hibátlan, hibátlan, van benne néhány hiba. Lehet, hogy évente max. 2 ötösöm van, de az összes dogám jobban sikerül, hiszen a matektanárunk nem unalmasan magyarázza el az anyagot, és nincs az, hogy nem tudom, mégis miből írunk, mert ő ilyen aranyos, és mindig megmondja, nehogy valamibe bele tudjunk kötni. Nos, a németnél nem így van. (Erről később).
Ebből azt akartam kihozni, hogy azzal is probléma van, hogy minden nap hét kínkeserves óránk van, de mégha a tanárok normálisabbak lennének (azért van normális, nem mondom...). És most nem azt mondom, hogy fúú, utálom a matektanárt, mert utálom a matekot. Meg a fizikát. Amúgy egyiket sem utálom. Szerintem ez inkább attól függ, hogyha valaki ad egy rossz jegyet, azt akkor nagyon megutáljuk, vele együtt a tantárgyat, és akkor még több rossz jegyet szerzünk. Én próbálok nem így hozzáállni a dolgokhoz, de még így is látom, hogy bioszból a tavaly előtti tanárunk, hiába kaptam ötösöket, attól függetlenül nem szerettem, mert tökre unalmasan magyarázott, meg szerintem hülyeségeket is.
Az oktatással szerintem az is a probléma, hogy ma már ritka a jó tanár. A föcitanárunkat pl. imádom. Rendes, közvetlen, tök jól el lehet vele dumálni. Érdekesek szoktak lenni a föciórák. (Nem mint a tesi, kémia, német...) Nem vagyok nagyon jó föciből (geológusnak tuti nem vennének fel :D), de élvezem a föciórákat, mert jó a tanár, jó a légkör... izgalmas, és nem alszunk. (Legalábbis én nem.) Németen viszont kivetném magam az ablakon. Mert a tanár olyan borzalmas, mint egy borz alom. (POJÉN.) Ja, és akkor a német...
A némettanár próbál úgy tenni, mintha nem szarna ránk, és azt szerintem nem látja (mert, már bocsánat, de nem tudom eldönteni, hogy a zsepimnek nagyobb az IQ-ja, vagy neki, de szerintem inkább a zsepinek). Egyszer a mögöttem ülővel beszélgettem, és azt mondtam, hogy "rohadjon meg ... néni!" És egy elég hangosan mondtam, de nem hallotta a tanárnő! Szóval arra akartam kilyukadni, hogy kb. úgy tanítja a németet, mint az elsősöknek! Már negyedik óta tanulunk németet, és akkor még oké volt, hogy olyan alapdolgokat veszünk, mint a "sein", vagy a színek, számok, meg ilyenek. De azért szerintem az elég kiakasztó, hogy most olyanokból írunk dolgozatot, hogy a "haben" ige, meg az igeragozás. És már négy éve németezünk. És a fél évünk arra megy rá, hogy az előző könyvet ismételgetjük! Tavaly fejeztük be az első könyvünket. Negyedik óta abból tanultunk. És még így sem fejeztük be az egészet, mert az ünnepeket nem vettük! (De amúgy már a második könyvet vesszük.)
Szerintem ez egyszerűen borzalmas, hogy ilyen emberek mennek el tanárnak. Oké, lehet, hogy az elsősöknek ő ideális, de nem hiszem, hogy egy nyolcadikas, "értelmes" (azért nem mindenki) gyereknek egy olyan tanár kell, aki alsósokat tanít. Már negyedik éve, hogy elviseljük azt a nőt. Én esküszöm, ha megszabadulok tőle, pezsgőt bontok!
Én vagyok a legjobb az egész csoportban (minden egoizmus nélkül), de még mindig alig tudok németül. Ich bin Lilla, und ich bin 14 Jahre alt. Ich nicht liebe meine Deutsch Stunden. És kábé ennyi.
Meg az a kedvencem, hogy múltkor írtunk egy dogát, amiben több igét el kellett ragozni, és ha az egyik ige ragozásánál valamelyiknél (pl. az ich-nél) betűt elrontottál/kihagytál, akkor is -1 pont, de ha az egészet (mármint az egész ige ragozását) elrontottad, akkor is -1 pont! Én nem tudom, hogy ebben mi a logika, de ha valaki igen, akkor az kérem írja le nekem kommentben!
És így lett négyes! Hogy egy betűt elrontottam! Az egész dolgozatban, egy retkes betűt! (Már bocsánat a szóhasználatért.)
Meg múlt órán is írtunk, és direkt megnéztem a könyvben, nehogy tévedjek, hogy a spannend az azt jelenti, hogy érdekes. És kérdezte is a dolgozatban, hogy mi az érdekes, én meg le is írtam a spannend-et. És erre doga után leellenőrizzük, hogy mi a jó megoldás, erre azt mondja a tanárnő, hogy az érdekeshez az interessant a jó. És, őszintén bevallom én így magamban azt mondtam, hogy "hogy rohadnál szét...".
Ha túl jól kedvemben vagyok, és depressziós szeretnék lenni, akkor csak be kell ülnöm a német terembe a tanárunk órájára, és utána már legszívesebben kivetném magam az ablakból.
Ó, te jó ég... nos, egy kicsit elkalandoztam a nyolcadiktól.
De visszatérve.
A mi sulinkban ugye van egy kémiatanár, aki holt unalmas. Szóval úgy ülök kémiaórán, próbálok koncentrálni, de valahogy mindig be akarok aludni. Én nem tudom, hogy a tanár maga annyira unalmas jelenség, vagy pedig direkt tart egy kis dobozkában altatót... a tanári asztal előtt felállított egy pajzsot, és mindig szór egy kis altatót a padokhoz, hogy teszteljen minket. Vagy nem tudom. De én a legnagyobb koncentrációm ellenére sem tudok teljesen odafigyelni kémián. Pedig esküszöm, hogy megpróbáltam.
És akkor jöjjön a nyolcadik.
Felvételi.
Aki okos, az felvételizik, aki nem, az nem.
Emberek, most figyeljetek ide. A mai napomat legszívesebben a pokolba kívánnám. (Ez becsszó, hogy kapcsolódni fog majd a felvételihez.)
Reggel felkeltem, direkt korán. Hurrá. Na és akkor. Megcsináltam a kajámat, de csak undorító fehér kenyér volt itthon (utálom), és abból kellett csinálnom magamnak szendvicset. A suliban eszméltem rá, amikor inni akartam, hogy nem raktam el az innivalómat.
Bedugult az orrom, és egy csomószor ki kell fújnom. (Fú, de utálom.)
Anya elkezdi, hogy "későn feküdtem, későn kelek...". Pedig kilenc előtt már ágyban voltam, és pontosan 6.23-kor felkeltem. És még kiakadt, mert 7.17-kor kezdtem el kipakolni a kocsiba. Máskor meg 7.23-kor szokott levánszorogni a kocsiba, úgy hogy mindent levittem neki, és az a baja, miért siettetem. (Logikus, nem?)
Szóval már azelőtt elegem volt, mielőtt elkezdődött volna az irodalomóra. Oké, az még tűrhető volt. Tesi órán a tanár totál kiakasztott, mindenkivel rinyált, a három és fél perces futás után majd' szétszakadt a tüdőm (alig melegítettünk be), és még az volt a baja, hogy nem tudunk kézilabdázni, mikor meg tudom számolni egy kezemen, hogy a 3 év alatt hányszor kézilabdáztunk. Meg azt várja, hogy élvezzük. Náthásan, nem hiszem hogy bárki is élvezné azt, hogy a zésekkel (főleg velük...) kell kézilabdáznia.
Én amúgy rajta sem tudok kiigazodni. Azt mondja, nem baj, ha nem megy, csak próbálkozzunk, élvezzük, ha meg nem megy, akkor az a baj, hogy bénák vagyunk. (Ha valaki érti, akkor kérlek a kommentszekcióba...!)
Angolon előző szerdán a leghosszabb szöveget kaptam (hát persze...), és nem bírtam megtanulni, és mindenki rajtam csodálkozott, hogy "mi, mi az hogy nem tanultad meg????" Mert persze, hogy ezen mindenki kiakad... (ha más nem tudja, akkor meg nem...)
(De legalább a tanár nem, és ő rendes volt... -.- ♥♥)
Aztán jött az a rész, hogy a drága barátnőm az idióta haverjával locsogott, és a pofámba nyomta a telefont, hogy mit üzenek neki, meg hogy ő mit üzen nekem... aztán amikor befejezte a hívást odamentünk két osztálytársamhoz, és elkezdi az egyik, hogy hogyhogy nem tanultam meg az angolszöveget, biztos azért, mert sokat lógok az xy-nal, meg kezdek olyan lenni mint ő, ne lógjak vele, hablabla... olyan mint az anyám. Ha van valami, amire ráfoghatja, és szerinte az az ok, akkor mindent arra fog, pedig nem is tudja mi a valóság... szóval hazajöttem, legszívesebben kivetettem volna magamat a szobám ablakából, elég rossz hangulatom volt. (Hogy enyhén fogalmazzak.) Az a baj, hogy ilyenkor rám törnek az ilyen "mit keresek én itt?" kérdések, és ilyenkor már azt sem tudom, hogy ki vagyok, és mit akarok.
Most úgy őszintén.
Azt mondják, meg tudom csinálni a felvételit. De mégis mit kezdjek magammal? A felvételi nehéz. És nem tudom miért, de valahogy néha rohadtul "levagyokszívva" érzésem van, és akkor legszívesebben megszűnnék létezni, mert akármit mondanak, az élet nem mindig szép. (Mondjuk szerintem ezt tudjátok.)
Nem, nem mondhatom el, hogy van egy tonna ok arra, hogy depis legyek, mert azért összehasonlítva magam néhány osztálytársaimmal nem mindenkinek adatik meg az, ami nekem (mondjuk egy nyelvtan négyes), mert ismerek olyanokat, akiknek elváltak a szüleik, és nem kívánom azt senkinek, mert el tudom képzelni (nálunk is voltak oltári nagy veszekedések). Nem halt meg a kiskutyám (nincs is), és egyben vagyok. Kb. semmi okom utálni magamat. De valahonnan belém is kerültek "mindig kifogásold magad, és köss bele mindenbe"-gének. Amikre egyáltalán nem vagyok büszke. Amióta hetedikes lettem, rengeteg időt töltöttem stresszeléssel. Matekdoga, más doga, osztálytársak, 1C (busz), és képes vagyok még a legapróbb dolgokon is stresszelni. És az a legborzasztóbb, hogy én mindig csak azt tudom látni, hogy ez egy félig üres pohár, és mindig a problémákat keresem, és nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy azt mondtam volna, hogy "ez jó, most jól érzem magam." Esküszöm, nem emlékszem. (Pedig jó a memóriám.)
És talán ezért is van az, hogy a felvételim sikerességében sem hiszek. Egyszerűen mindig látok okokat, hogy ezért meg azért nem lehet jó, és teljesen elfeledkezem arról, hogy de ezért meg azért lehet jó. Valaki azt mondja, hogy olyan az agyam, mint egy szivacs, és tökre irigyel. (Esküszöm, ezt nem én találtam ki.)
Az tény, hogy jó vagyok nyelvekből (ezt azért elismerem), de... én ezt a szivacs-dolgot egyáltalán nem látom/érzem.
Valakinek könnyű eldönteni ezt a továbbtanulásos dolgot, valakinek nem. Mindkét tesómnak könnyű volt. Hát, én a "nem tudom"-kategóriába tartozok.
Nem, nem egyszerű az élet.
Nos, én ezért nem szeretek nyolcadikas lenni.
El sem hiszem, már megint a negatívumokat mondtam el.
Ha gondoljátok írok pozitívumokat is. (Néhány +1-ért talán megerőltetem magam. :D)

Ha el szeretnéd mondani a véleményedet, akkor írd meg nekünk bátran! :)
LULU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése